50 éves a Weidemann Hoftrac

A Weidemann a Hoftrac 50. születésnapját ünnepli! Az első egyszerű, háromkerekű prototípusból 1973-ban egy kis törzscsuklós homlokrakodó született, amelyet fejlesztői, a Weidemann testvérek – Reinhold és Oswald – a modern udvari traktor, azaz „Hoftrac” névre kereszteltek.

A Weidemann kompakt Hoftrac gépei jól manőverezhetőek, nagy teljesítményűek, és nagyon sokoldalúak. Az első szériában gyártott Hoftrac, a Perfekt 130 kifejlesztésekor pontosan ezeket a szempontokat tartották szem előtt.

A kis, piros törzscsuklós rakodók már a kezdetektől elsöprő sikert arattak. Mire épült ez a siker? Akárcsak most, a gépek akkor is valódi, gyakorlatias megoldást jelentettek bizonyos célfeladatokra. A Weidemann testvérek a hesseni Diemelsee-Flechtdorfban lévő műhelyükben olyan gépen dolgoztak, amely a pajtába is képes volt behajtani, hogy ott dolgozzon. Mindaddig ez aligha volt lehetséges, hiszen még az 1950-es és 1960-as évek új épületeiben is általában csak az etetőasztal volt megközelíthető talicskával, és a tehenek mögött sem volt több hely. Ez azt jelentette, hogy az etetést és a trágya eltávolítását csak kézzel lehetett elvégezni.

A Weidemann Hoftrac egyszerre erős és fordulékony

A Hoftrac fejlesztésének fő célja tehát az volt, hogy a fáradságos fizikai munkát géppel helyettesítsék. A Weidemann olyan gépet akart építeni, amely a lehető legkeskenyebb, ugyanakkor rendkívül jól manőverezhető és erős. Ezt a törzscsuklós rakodóval lehetett megvalósítani.

A Perfekt 130-as modell 1974-es sorozatgyártásával a Weidemann mezőgazdasági gépészeti sikertörténetet írt. A Weidemann teljesen új piaci szegmenst nyitott meg a mezőgazdasági gépek terén. A kicsi Perfekt 130-cal attól fogva könnyűszerrel be lehetett hajtani az istállókba, és a gép alkalmas volt a kézi munka kiváltására. A kereslet érthetően nagy volt, így a következő években a modellválaszték és a darabszámok is folyamatosan nőttek.

Azóta több gépgeneráció követte egymást, és különféle szerelékeivel a Hoftrac a gazdaságokban igazi multifunkciós eszközzé vált. Kezdetben a trágyavilla, valamint a kanál volt a legelterjedtebb eszköz a mindennapi használatban, de ma már a szerelékek széles választéka biztosítja a gépek sokoldalúságát. A Weidemann fejlesztői és a felhasználók közti szoros együttműködés számos innovatív koncepciót eredményezett, és végül jól átgondolt termék megszületéséhez vezetett.

A Weidemann Hoftrac már 50 éve bizonyítja sokoldalúságát a mezőgazdaságban, önkormányzatoknál, az ipari szektorban, valamint a szálloda-, rendezvény- és idegenforgalmi ágazatban is. A Hoftrac gépek még évtizedekkel a bemutatásuk után is lenyűgözik a felhasználókat.

Forrás: agraragazat.hu


  Hírek